Na csakhogy folytassuk a viszontagságok megírását... Ha jól emlékszem valahol ott tartottunk, hogy alig két napra rá hogy Dublinba érkeztünk én már dolgoztam is. Természetesen abban a két napban nem csak interjúkra jártunk hanem ezerrel lakást is kerestünk, merthogy a Zsófinak 15-én érkeztek a szülei és természetesen addig szívesen láttak de helyszűke miatt nem maradhattunk tovább ami teljesen érthető. (Csak emlékeztetőül a hozzám hasonlóan rossz memóriával rendelkezőknek: április 8-án érkeztünk Dublinba és 14-ig maradhattunk Zsófiéknál). Szóval volt durván egy hetünk, hogy találjunk magunknak valami albérletet. Az igaz, hogy előre felkészítettek arra, hogy munkát könnyebb lesz találni mint lakást de ugye az ember addig nem hiszi amíg maga nem látja a saját két szemével. Hát mi megláttuk. Minden nap mentünk, mendegéltünk, nézegettük a lakásnak titulált helyiségeket de többnyire amiket láttunk ahhoz nem sok hozzáfűznivalónk van. Na jó, elmesélek egyet-kettőt, csakhogy legyen min szórakozzatok. A gondok már a keresésnél elkezdődtek, mert ugye csóró magyarként nem a legdrágább lakásokra pályáztunk hanem egy átlag középkategóriát lőttünk be célnak. Választék első látásra akadt, de akkor még fogalmunk sem volt, hogy dublini viszonylatban mi számít jó környéknek, vagy melyik kerület van messze a belvárostól meg ilyenek.
Szóval az első lakás amit megnéztünk az már akkor gyanús volt amikor mentünk arrafele, mert elég putri volt a környék és még nem is értünk oda a címre már szinte el is döntöttük, hogy ha nem muszály akkor ide inkább nem költöznénk. Nem azt mondom, hogy késdobáló volt, de eléggé megközelítette. Persze a lakás is elég lepukkant volt tehát ez indulásbol kiesett. De akkor még tele voltunk reménnyel mert ez volt az első lakás amit megnéztünk.
Aztán jöttek a lakások sorban egymás után, nem mondom hogy nem láttunk olyat ami elfogadható volt, és szívesen kibéreltük volna de pechünkre ott a lakótársaknak nem voltunk szimpatikusak vagy mit tudom én, de mindenesetre nem ránk esett a választásuk.
Ja, azt mindenkinek tudnia kell, hogy itt az elején nem sok esély van arra hogy kivegyél egy teljes lakást mert baromi drága és kauciot is kell letenni, tehát mi nem is kiadó lakást, hanem kiadó szobát kerestünk.
És íme egy másik szuper lakás amit láttunk: Két magyar srác keresett lakótársakat. Mi indulásból nem akartunk magyarokkal összeköltözni, mert úgy gondoltuk, hogy ha a lakótársak más nemzetiségűek akkor otthon is tudjuk gyakorolni az angolt, de mivel ekkor már kezdtünk elkeseredni hogy még mindig nem találtunk semmit, gondoltuk megnézzük, mégiscsak hazánk fiai. Megbeszéltük a találkozót, és amikor megláttuk a két fickót már akkor kerülgetett a guta, de gondoltuk ha már itt vagyunk megnézzük a kecót. Mentünk mentük, és kezdett egyre ismerősebb lenni a környék. Naná hogy sikerült újra a már elöbb is említett zűrös környékre keveredni.
Aztán egyszer csak elértünk a lakásig is. Kinyitja a fickó az ajtót és se előszoba se semmi egyenesen bennt találtuk magunkat a nappaliba ami vót vagy 15-20 m2 és slusszpoénként kiderült hogy ez egyben az egyik pasinak a szobája is. Az ajtó mellett rögtön balkézre ott volt a pasi ágya (na gondoltam magamba ez se semmi, vigyázni kell hogy jövünk itt haza bepiálva mert még átesünk rajta). Dórival itt már nem is mertünk egymásra nézni mert attól tartottunk hogy elröhögjük magunkat. Aztán felmentünk az emeletre megnézni a kiadó szobát. Hát kérlek szépen ebben a „szobában“ volt egy nagy franciágy, egy szekrény és kétoldalt kb fél méter a falig. Na, gondoltam magamba ennél még egy börtöncella is tágasabb. Ja és magasabb árat mondtak erre a szobára mint amennyibe az kerül amibe most lakunk (lásd képek alant). Hát erről ennyit.
Végül, mikorra már kezdtünk mindeketten idegbetegek lenni, mert lakás nuku, az idő meg csak fogy, szinte utolsó percben, 13-án vasárnap ránk mosolygott a szerencse. Dóri megbeszélte a randit és a tulaj olyan baromi rendes volt, hogy értünk jött autóval és elvitt a lakáshoz (ha nem jön értünk sosem találunk oda). Mondanom sem kell megláttuk és megszerettük és nemcsak azért mert már égett a körmünkre a gyertya. Kérdezte a tulaj, hogy mi a véleményünk, hogy tetszik-e és hogy mikor szeretnénk költözni. Mi Dórival csak összenéztünk és mondtuk neki hogy persze hogy tetszik és ha lehet akkor még ma költöznénk. Egy kicsit meglepődőtt de annyira rendes volt, hogy felajánlotta hogy el is költöztet minket. (A tulajt Padraignak hívják, ez egy ír név és “Pórig”-nak ejtik, de mi ezek után, persze csak magunk közt Pádré-nak hívjuk). Na akkor lett aztán hirtelen rohanás, csomagolni, párnát, takarót, ágyneműt venni, (mert ugyebár mindent mi sem hozhattunk otthonról mert a 22 kg az csak 22 kg) és valahogy kijutni batyustól a helyig ahol Pádré felvesz minket. Még szerencse, hogy Zsófiék is segítettek kivinni a csomagot mert ha nem akkor tuti 3-szor kellett volna fordulnunk. A vicces aztán már csak az volt a dologban, hogy Pádré-nak valami iszonyú pici az autója ezért csomag volt a lábunk alatt, az ölünkben, alattunk, felettünk, mögöttünk, mellettünk egyszóval mindenütt. De azért szerencsésen “hazaértünk” és azóta is itt lakunk és éljük kalandos mindennapjainkat. Itt a vége fuss el véle. És íme lakás:
Szóval az első lakás amit megnéztünk az már akkor gyanús volt amikor mentünk arrafele, mert elég putri volt a környék és még nem is értünk oda a címre már szinte el is döntöttük, hogy ha nem muszály akkor ide inkább nem költöznénk. Nem azt mondom, hogy késdobáló volt, de eléggé megközelítette. Persze a lakás is elég lepukkant volt tehát ez indulásbol kiesett. De akkor még tele voltunk reménnyel mert ez volt az első lakás amit megnéztünk.
Aztán jöttek a lakások sorban egymás után, nem mondom hogy nem láttunk olyat ami elfogadható volt, és szívesen kibéreltük volna de pechünkre ott a lakótársaknak nem voltunk szimpatikusak vagy mit tudom én, de mindenesetre nem ránk esett a választásuk.
Ja, azt mindenkinek tudnia kell, hogy itt az elején nem sok esély van arra hogy kivegyél egy teljes lakást mert baromi drága és kauciot is kell letenni, tehát mi nem is kiadó lakást, hanem kiadó szobát kerestünk.
És íme egy másik szuper lakás amit láttunk: Két magyar srác keresett lakótársakat. Mi indulásból nem akartunk magyarokkal összeköltözni, mert úgy gondoltuk, hogy ha a lakótársak más nemzetiségűek akkor otthon is tudjuk gyakorolni az angolt, de mivel ekkor már kezdtünk elkeseredni hogy még mindig nem találtunk semmit, gondoltuk megnézzük, mégiscsak hazánk fiai. Megbeszéltük a találkozót, és amikor megláttuk a két fickót már akkor kerülgetett a guta, de gondoltuk ha már itt vagyunk megnézzük a kecót. Mentünk mentük, és kezdett egyre ismerősebb lenni a környék. Naná hogy sikerült újra a már elöbb is említett zűrös környékre keveredni.
Aztán egyszer csak elértünk a lakásig is. Kinyitja a fickó az ajtót és se előszoba se semmi egyenesen bennt találtuk magunkat a nappaliba ami vót vagy 15-20 m2 és slusszpoénként kiderült hogy ez egyben az egyik pasinak a szobája is. Az ajtó mellett rögtön balkézre ott volt a pasi ágya (na gondoltam magamba ez se semmi, vigyázni kell hogy jövünk itt haza bepiálva mert még átesünk rajta). Dórival itt már nem is mertünk egymásra nézni mert attól tartottunk hogy elröhögjük magunkat. Aztán felmentünk az emeletre megnézni a kiadó szobát. Hát kérlek szépen ebben a „szobában“ volt egy nagy franciágy, egy szekrény és kétoldalt kb fél méter a falig. Na, gondoltam magamba ennél még egy börtöncella is tágasabb. Ja és magasabb árat mondtak erre a szobára mint amennyibe az kerül amibe most lakunk (lásd képek alant). Hát erről ennyit.
Végül, mikorra már kezdtünk mindeketten idegbetegek lenni, mert lakás nuku, az idő meg csak fogy, szinte utolsó percben, 13-án vasárnap ránk mosolygott a szerencse. Dóri megbeszélte a randit és a tulaj olyan baromi rendes volt, hogy értünk jött autóval és elvitt a lakáshoz (ha nem jön értünk sosem találunk oda). Mondanom sem kell megláttuk és megszerettük és nemcsak azért mert már égett a körmünkre a gyertya. Kérdezte a tulaj, hogy mi a véleményünk, hogy tetszik-e és hogy mikor szeretnénk költözni. Mi Dórival csak összenéztünk és mondtuk neki hogy persze hogy tetszik és ha lehet akkor még ma költöznénk. Egy kicsit meglepődőtt de annyira rendes volt, hogy felajánlotta hogy el is költöztet minket. (A tulajt Padraignak hívják, ez egy ír név és “Pórig”-nak ejtik, de mi ezek után, persze csak magunk közt Pádré-nak hívjuk). Na akkor lett aztán hirtelen rohanás, csomagolni, párnát, takarót, ágyneműt venni, (mert ugyebár mindent mi sem hozhattunk otthonról mert a 22 kg az csak 22 kg) és valahogy kijutni batyustól a helyig ahol Pádré felvesz minket. Még szerencse, hogy Zsófiék is segítettek kivinni a csomagot mert ha nem akkor tuti 3-szor kellett volna fordulnunk. A vicces aztán már csak az volt a dologban, hogy Pádré-nak valami iszonyú pici az autója ezért csomag volt a lábunk alatt, az ölünkben, alattunk, felettünk, mögöttünk, mellettünk egyszóval mindenütt. De azért szerencsésen “hazaértünk” és azóta is itt lakunk és éljük kalandos mindennapjainkat. Itt a vége fuss el véle. És íme lakás:
.....Na jó....csak vicceltem :). EZ A LAKÁS
És a mi szobánk egyik fele...
Enikő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése